2011-08-31

Összefoglaló a XIII. Érsemjéni Falunapokról

Mint minden évben a falunapok szervezoi 2011-ben is arra törekedtek, hogy minél színesebb, változatosabb programot kínáljanak a tisztelt közönségnek.

A kulturális és hagyományorzo programokon kívül szórakoztató és sport tevékenységek is várták az érdeklodoket. Az idén augusztus 20-21. között került sor az immár 13. alkalommal megrendezett rendezvénysorozatra.
A szombati nap sportrendezvénnyel kezdodött. A focitornán két csoportban mérkoztek meg az ellenfelek. Az „A” csoportban a Zöld Sasok, az Amasport, az Energy és az Oldboys focistái küzdöttek, míg a „B” csoportban a Sasok, a Fradi és Selénd csapatai mérték össze tudásukat. A sorrend végül is a következo lett: 1. Amasport, 2. Selénd, 3. Sasok.
A következo, igencsak hosszúra nyúló program a hagyományorzés jegyében telt. Délután négy órától a Fráter Muvelodési Otthonban kezdodött egy hagyományorzo lakodalom. A hagyományos lakodalmas szokások felelevenítésének megkezdése elott Balázsi József, Érsemjén polgármestere köszöntötte az egybegyulteket. Üdvözlobeszédében kifejtette, hogy az ehhez hasonló népi hagyományok ápolása igen fontos, hiszen a fiatalok jelentos része már nem is vett részt ilyen eseményeken, nem ismeri a különbözo családi eseményekhez kötodo egykori népszokásokat. A hagyományos lakodalom minden egyes eleme felelevenedett (kikéro, búcsúztató, vidám játékok stb.) amiben nélkülözhetetlen szerep jutott Lakatos Gyulának, a Bagamérból érkezett nagyvoféjnek. A lakodalmas ebéd és vacsora menüje is a hagyományokat követte, nemkevésbé az élo, hangszeres kísérettel biztosított énekszó, amely valóban rendkívüli hangulatot biztosított. A lakodalom, mint az lenni szokott, az éjszakába nyúlt.
Közben, a lakodalommal párhuzamosan a Népkertben is megkezdodtek a szórakoztató programok. Elsoként a szintén népi hagyományokat ápoló néptáncosok léptek a színpadra. Az ezüstperje helyi gyermekcsoportján kívül felléptek még a Fürgelábak és Gyöngyvetok együttesei is. A focitorna eredményeinek kihirdetését követoen a kellemes rock-muzsikát játszó, anyaországi Vasimajor együttes lépett színre. A Vismajor pörgos koncertje után moderntánc bemutató szórakoztatta a közben egyre duzzadó közönséget (Street Dance, Show Dance, Forever Dance, Best of dance, Silver Wings). A dinamikus musort követoen Mohácsi Brigitta hangja töltötte meg a népkertet, akit a Tinic Dance ismert táncosai váltottak a színpadon. Az igazi tömeg, mint az várható volt, a sztárvendég érkezésére gyult össze. Bár Dred és Doris dalait inkább csak a fiatalabb generáció énekelte a koncert alatt, elmondhatjuk, hogy a Pestrol érkezett párosnak sikerült jó hangulatot teremtenie. A szombati napot a már hagyományosnak számító diszkó zárta.
Vasárnap reggel a Semjénben megszokott módon, lóháton és szekéren ülo fiatalok járták a falu utcáit, közönséget verbuválva a falunap rendezvényeire. A lovas hívogató után ünnepi felvonulás jelezte: a faluban rendkívüli nap virradt.
Augusztus 21. rendkívüli ünnep volt a semjéni református gyülekezet életében is: a tíz órakor kezdodo ökumenikus istentisztelet alakalmával beiktatták Érsemjén új lelkészét is (részleteket az Egyházi élet címu rovatunkban olvashatnak).
A református templomból az múzeum udvarára vonultak az ünneplok, ahol hármas program várta oket: kiosztották az évi rendszerességgel megrendezett Legszebb porta verseny eredményeit, bemutatták az Érsemjéni akácok címu kötetet, majd rövid ceremóniával átadták a húsz éves Kazinczy emlékszoba új kiállítását. Kazinczy emlékének ápolása minden évben fontos szerepet kap. A hagyományos koszorúzás az idén sem maradhatott el. A központi parkban, a koszorúzás megkezdése elott Derzsi Ákos RMDSZ képviselo mondott beszédet.
A szórakozni vágyóknak délután ismét a Népkertbe kellett fáradniuk. Elsoként a helyi óvodások és kisiskolások táncos musorai örvendeztették meg a nézoket, majd két néptáncegyüttes (Ezüstperje és Nyíló Akác) táncosai szereztek kellemes perceket. Eloadásuk után kisebb mufajváltás következett: a Control Dance Group táncosai pörgették fel a hangulatot. A moderntánc bemutatót követoen Kele Krisztina és Kiss Csaba muvészek operett slágereket adtak elo. A közel egy órás koncert után a rock zene vette át a szerepet. A mihályfalvi fiatalokból álló Play Time nevu csapat alaposan megdöngette a csendhez szokott Népkertet. Szombathoz hasonlóan vasárnap is a sztárvendég csalogatta a legtöbb nézot a Népkert huvösébe. Az egykor még két tagot számláló V-Tech-bol ma már csak Kefir járja a világot, o hozta lázba a semjéni közönséget is. A koncert szünetében lehetett gyönyörködni az igen látványos tuzijátékban, majd tovább mehetett a buli. A V-tech koncertje után még fellépett Dreamers, utánuk pedig hajnalig ismét diszkó várta a szórakozni vágyókat.